A digitális ellátás tapasztalatai
A járványhelyzet 2020 tavaszán új kihívások elé állította a gyerekeket, tanulókat, szülőket és pedagógusokat egyaránt. A koronavírus-járvány hatására az oktatás a digitális térbe költözött.
2020 novemberétől a középiskolák és 2021 márciusától az általános iskolák is ismét digitális ellátásra álltak át.
Az oktatási intézményeknek, a pedagógusoknak, a diákoknakgyorsan kellett átváltaniuk a digitális tanítási/tanulási formára. A pedagógusoknak komoly kihívást jelentett a tanulmányi előrehaladás szervezése, a tananyagok, különböző digitális tartalmak kialakítása, azok eljuttatása a diákokhoz, a számonkérés, az ellenőrzés, az értékelés kialakítása.
A digitális korban felnövő tanulók már rugalmasabban tudtak alkalmazkodni a kihívásokhoz. A tapasztalatok alapján a diákok egy része nehezebben tanult a négy fal között, mint az iskolában és több időt is töltött a tananyag elsajátításával, másik részük viszont arról számolt be, hogy könnyebben be tudták az idejüket, napirendjüket osztani az otthon töltött idő alatt és felelősségteljesebbek lettek a tanulásban.
Ez az új helyzet többlet feladatot rótt a szülőkre is, hiszen nem mindennapi helyzetben kellett alkalmazkodni az elvárásokhoz. A szülők támogatása, együttműködése nagyban hozzájárult a digitális oktatás zökkenőmentesebb megvalósulásához.
Az online oktatás egyik legnagyobb tanulsága, hogy a diákok mentális egyészségmegőrzésében mind a szülőnek, mind pedig a pedagógusnak partnerként kell együttműködnie, épp úgy, mint a hagyományos oktatás idején is.
Látható tehát, hogy a digitális tanításnak/tanulásnak vannak pozitívumai, de nehézségei is egyaránt.
Arra kérjük a kedves olvasót (szülő, pedagógus, diák), hogy az alábbi linken ossza meg velünk saját tapasztalatait a témával kapcsoltban: